Nos hát, ez lenne az első bejegyzésem. :) Hamarosan vége a nyárnak, és újból belecsaphatunk a szürke hétköznapokba...Persze már azért hiányzik kicsit a suli. Merthát amikor suli van, az életünk kap egy kis redszert. De ez a nyár tagadhatatlanul remek volt, élményekben gazdag. Jártam külföldön, és hazai földeken is, együtt lógtam a barátaimmal, és kipihentem az év fáradalmait. Ezt a blogot pedig tulajdonképpen csillapíthatatlan írásvágyam kielégítésére hoztam létre. Ugyanis nagyon szeretek írni. Persze igyekszem majd nem halálra untatni itt mindenkit, aki véletlenül feltéved, és elolvassa egy fiatal lány gondolatait, vagy élményeit. :) Mert hát, mint általában véve a legtöbb tinédzsert, engem is rengeteg dolog foglalkoztat. Kezdve a színészettől, az éneklésen és a gitáron át egészen a világban folyó dolgokig. Bár messze áll tőlem, hogy bármiféle trendet kövessek, azért véleményem még van róluk. Például a most hódító emotional, vagy ismertebb nevén EMO lázról, vagy a magyar médiát elözönlött képzetlenebbnél képzetlenebb előadóművészekről. Bár ebbe most ne menjünk bele, mert bizonyára eleget fogom még fejtegetni, ha épp ezen jár majd az agyam :) De jelen pillanatban épp azon gondolkozom, hogy hamarosan vége a nyárnak. És tessék, ismét visszakanyarodtam a bejegyzésem elejére. Hát, igazságszerint errefelé most épp hatalmas a zűrzavar. Mármint a suliban. Új igazgató, meg tanárváltások tömkelege. Bár szerintem ez elég sok helyen van így. Szóval, csak találgatni tudok, mit hoz majd a jövő év, bár reménykedem, hogy elég tartalmas lesz, és itt természetesen nem arra gondolok, hogy halálra kelljen magamat tanulni. (Ami azt illeti a legjobb az lenne, ha egyáltalán nem kéne ilyenekkel fárasztani magunkat :P Bár, ha jobban belegondolok, az lenne a legjobb, ha mindenkinek csak azt kéne tanulnia, ami érdekli. Mondjuk általános iskolában úgyis rájön az ember,hogy mi felé vonzódik. Ha mégsem, erre is ki lehetne építeni egy módszert, mondjuk ők valami általános tagozatra járhatnának...Mert mondjuk én sokkal szívesebben tanulnék irodalmat meg törit,és hasonló humán tárgyakat nagyobb óraszámban, mint hogy a fizikával, vagy hasonló reál tantárgyakkal kelljen fárasztanom az én vitathatatlanul humán agyamat... na jó, oké, elég az álmodozásból... mert attól, hogy én ezt szeretném, még nem lesz így. Emellett pedig valósszínű, hogy rengeteg más embernek erről más a véleménye, úgyhogy hanyagolom is a témát, csak gondoltam megemlítem, ha már ez az én blogom, vagy mi.) Szóval, nem a tanulás szempontjából gondoltam, hogy tartalmas legyen, hanem hogy programokkal teli. Amiket a barátaimmal szervezek, meg a családdal, meg hasonlók. Például a családi programokba szívesen beleraknék jópár színházi látogatást. Tudniillik élek-halok a színházért. Ilyesmikre gondoltam, természetesen. Mármint a tartalmas év címszó alatt.
Na mindegy, nem fárasztom mostmár tovább a kedves olvasót. Azt hiszem, eddig is túl sokat beszéltem, tekintve, hogy ez a legelső bejegyzésem. Dehát, mint mondtam, hatalmas az írásvágyam. Nem is tudom, miért...talán az olvasás iránti rajongásom okolható érte. Mindegy, így van és kész. De mára tényleg ennyi! :) Jó éjt mindenkinek!
Első bejegyzésem :)
2007.08.27. 23:58 | Dramaqueen16 | 2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://virtualisnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr64150769
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.28. 00:15:13
Helló!
Véletlenül idetaláltam, és ha már itt vagyok, akkor kötözködöm is egy kicsit. :)
Szóval nem ártana tagolni a szöveget, mert így nehéz olvasni.
Ennyi, további jó blogolást! :)
Véletlenül idetaláltam, és ha már itt vagyok, akkor kötözködöm is egy kicsit. :)
Szóval nem ártana tagolni a szöveget, mert így nehéz olvasni.
Ennyi, további jó blogolást! :)
Dramaqueen16 2007.08.28. 17:33:32
Okés, köszi a tanácsot :) Majd igyekszem tagoltabban írni :)